Túranaptár

A kisebb, egynapos túrákat, eseményeket nem töltjük fel ide, azok csekkolásához látogass el Facebook oldalunkra »
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Nomád túra a Tanú-hegyek között

2020. június 13. - 2020. június 14.

Kissé rendhagyó nomád túrára invitálunk most benneteket, hiszen eddig a legfontosabb paramétere ezeknek az eseményeknek az volt, hogy minél kevesebb civilizációt érintsünk. Most mégis a Tanu-hegyeket vesszük górcső alá, melyek sűrűn szegélyezettek településekkel, de cserébe a folyamatos hullámvasút és a Balaton fel-fel bukkanó látképe kárpótol majd az elszigeteltség hiányáért. Közepes szintmennyiség, de meredek emelkedők és lejtők jönnek majd velünk szembe. Szállásunk a Csobánc tetején lesz, ahonnan a napkeltét és a Balatont is láthatjuk a Badacsony hegyének hátterében.

MOCSKOS ANYAGIAK

EGYESÜLETI TAGOKNAK ÚJ HARCOSOKNAK
ingyenes 3.750 Ft

A túrán csak egyesületi tagok vehetnek részt, így a részvételi díj tulajdonképpen a 2020-es évre vonatkozó tagdíj. Amennyiben szeretnél részt venni a túrán és még nem vagy tagja egyesületünknek, kérjük hogy töltsd ki a belépési nyilatkozatot is.

LÉTSZÁMLIMIT

10 fő

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ

2020. június 10.

Download file: tanuhegyek.gpx

PROGRAM

1. nap – Badacsony, Gulács, Csobánc (Táv és szint: 17 km / 750 m)» 2. nap – Csobánc, Szent-György-hegy, Szigliget (Táv és szint: 18 km / 450 m)»

SZÁLLÁS

Sátrakban.

ELLÁTÁS

Hogy mi?

SZÜKSÉGES TAPASZTALAT ÉS ERŐNLÉT

Összesen 35 km és 1200 m szintkülönbség leküzdése nehéz hátizsákokkal nem a kezdő túrázónak való. De ha már hozzászoktál az erdeti meneteléshez, akkor biztos hogy élvezni fogod a Balaton-felvidék legszebb panorámáit.

FELSZERELÉS

Sátor, derékalj, hálózsák, enni-inni való, főző, stb. Részletes listát majd a résztvevőkkel megbeszéljük. Ha valamid nincs (vagy semmid sincs) az sem baj, mindent megoldunk 😉

No Fields Found.

Találkozó reggel 10:20-kor Badacsonytördemic-Szigliget vasútállomásnál. Itt van egy nagy parkoló, így mind a vonattal mind az autóval érkezőknek jó kiinduló pontja ez a túránknak. Miután felmálháztuk magunkat nekivágunk a Badacsony bazaltjának, és a Bujdosók-lépcsőjének 464 db nem éppen ergonomikus méretű fokait leküzdve érünk fel az Egry József kilátóhelyhez. Innen észak felé vesszük az irányt és a Badacsony „csúcsát” érintve ereszkedünk vissza. A Ludámi dűlőn keresztül nekimegyünk a Gulácsnak is, ahonnan ismét megcsodálhatjuk a pazar kilátást. Végül innen is leereszkedve Káptalantótit érintve érkezünk meg a táborunkhoz, melyet a Csobánc tetején a vár romjai között fogunk felállítani. Ha nagyon fickós a csapat be lehet még iktatni út közben a Tóti-hegyet is, amivel 20 km-re és 900 m-re emelkedik a napi teljesítmény.

Olyan naplementét látunk, mint még soha! Aztán megreggelizünk, tábort bontunk, gyönyörködünk még picit a Balaton látképében, majd nekiindulunk egyenesen lefelé. Gyulakeszik keresztbe átvágunk úttalan utakon, hogy nyíl egyenesen támadhassuk be a Szent-György-hegyet. Itt akár meg is ebédelhetünk, majd folytatjuk utunkat immáron a Balaton felé, hogy utolsó csúcsunkat is meghódítsuk: Szigligetet. Itt egy elég jó állapotban megmaradt vár vár majd minket:) Belépő: 800 Ft. Végül a túra végén visszaérkezünk Badacsonytördemicre, ahol valamelyik borpince/vendéglő kerthelyiségében ünnepelhetjük meg a teljesítményünket.

Részletek

Kezdés:
2020. június 13.
Vége:
2020. június 14.

Helyszín

Balatonfelvidék
Magyarország

Szervező

Koczur Richárd
Phone
+36203961021
Email
koczur.richard@lizzard.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük