Az év túratársa

2018-ban indítottuk el az Év Túratársa díjat útjára, mellyel szeretnénk honorálni a sok együtt elsétált kilométert minden évben. Az először szavazásos választást a tökéletesség jegyében felváltottuk egy egzaktabb, a Lizzardier pontokon alapuló rendszerrel.

A díj

Az év túratársa a következő évben esedékes túrából választhat egyet, melynek a részvételi díját (szállás költségét) az egyesület állja.

Ezen kívül minden tagunk aki elér az adott évben legalább 50 pontot, egy egyedi, Lizzard Outdoor grafikás technikai pólóval lesz gazdagabb garantáltan. Az adott év grafikája mindig meglepetés lesz 😉

Az év túratársát az alábbi szabályok alapján választjuk:

  • Az adott naptári évben (január 1-től, december 31-ig) gyűjtött pontok összege az alap. Ebbe csak a részvételért járó pontok számítanak bele, a szervezéssel szerzett plusz pontok nem. 
  • Az előző évben díjazott tagunk kivételével a többi tagunknak ehhez hozzáadjuk az előző évben gyűjtött pontjainak a 20%-át egész számra kerekítve.

Álljon itt egy egyszerű példa, hogy érthetőbb legyen:

2018-ban Kiss Géza 18, Kovács Tamás 32, Nagy Otília pedig 34 pontot gyűjtött, de utóbbi 4-et szervezésért kapott.

2019-ben Kiss Géza 20, Kovács Tamás 21, Nagy Otília pedig 16 pontot gyűjtött. Nem szervezett senki túrát. 

Ez alapján 2018 eredménye:
1. Kovács Tamás (32 p)
2. Nagy Otília (34 – 4 = 30 p)
3. Kiss Géza (18 p)

Illetve 2019:
1. Kiss Géza (20+18*0,2 = 24 p)
2. Nagy Otília (16+30*0,2 = 22 p)
3. Kovács Tamás (21 p)

Az eddigi díjazottak

  • 2018 Nacsa Nóra  – 63 pont
  • 2019 Bojtor Gergely – 80 pont
  • 2020 Nánási Anna – 60 pont
  • 2021 Bojtor Gergely – 85 pont
  • 2022 Bodó Miklós – 82 pont