Túranaptár

A kisebb, egynapos túrákat, eseményeket nem töltjük fel ide, azok csekkolásához látogass el Facebook oldalunkra »
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Évzáró a Börzsönyben

2020. november 28. - 2020. november 29.

Idén is szeretnénk méltó módon megköszönni, hogy sokan velünk tartottatok még akkor is, ha ezt járványhelyzet jelentősen megnehezítette és kényelmetlenné tette. Túrázzuk át együtt az utolsó hónap fordulót a Börzsöny erdeiben és töltsünk el egy vidám estét. Idézzük fel az elmúlt év túráit, üljük körül a tábortüzet és sütögessünk kedvünkre. A túra csak úgy mint tavaly és eltérve az összes többi túránktól: zártkörű. Ez azt jelenti, hogy kizárólag azon tagjaink vehetnek részt rajta, akik már elérték legalább a Közlegény rangot.

MOCSKOS ANYAGIAK

2.000 Ft ingyenes

A részvételi díj a szállásköltség egy kisebb hányadát hivatott fedezni, a java részét az egyesületi „vagyonból” finanszírozzuk.

A jelentkezésed a részvételi díj átutalásával válik érvényessé, melyet kérjük, hogy a jelentkezésed visszaigazolásától számítva 14 napon belül tegyél meg.

LÉTSZÁMLIMIT

16 fő

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ

2020. november 26.

PROGRAM

1. nap – Nagy-Mána, Csóványos, Tátralátó, Oros-bérc (17 km / 750 m)» 2. nap – Meglepetés túra»
Download file: evzaro1.gpx

SZÁLLÁS

A Királyházi turistaházban leszünk, amely a Börzsöny szívében található, Kemencétől 10 km-re. Teljesen felszerelt konyhája, saját játszótere, patakja, 3-4-6 ágyas szobái vannak.
Áram és víz van a szálláson és ágyneműt is kapunk…fullextra 😉

ELLÁTÁS

Önellátás lesz a kulcsszó, melyet a konyhában vagy a tábortűzön lehet gyakorlatba átültetni.

SZÜKSÉGES TAPASZTALAT ÉS ERŐNLÉT

Első nap egy szokásos – közepes – túrával nyitunk, aztán meglátjuk. De tudjuk, hogy mindenki üde és fitt, szóval nem lehet gond!

FELSZERELÉS

A szokásos túrázáshoz megfelelő ruházat, esőkabát, hátizsák stb. Estére étel-ital, társasjáték, egyéb kültéri mókákhoz szükséges felszerelés 🙂

No Fields Found.

Reggel leparkoljuk a kocsikat a ház előtt, aztán gyorsan bakancsba pattanunk és nekivágunk a Nagy-Mána gerincének. Innen vég gyalogolva csodás kilátásunk lesz keletre és nyugatra is, majd egyszer csak megérkezünk a Csóványosra. A gerincen egy picit tovább haladva aztán veszünk egy éles jobb kanyart és a sziklás hegyoldal mentén baktatunk vissza a Tátralátó „csúcsára”, ahonnan állítólag szép időben látszik a Tátra (nem mintha Csóványosról nem látszana). Szállásunkra a zöld kereszten az Oros-bércet érintve térünk vissza, hogy aztán tüzetrakjunk és megsüssük a sütnivalónkat 🙂 Hozzatok társast, italt, és mindenféle földi jót, mert buli lesz aprajafalván!

Másnapra több különböző tervvel készülünk, amelyet majd helyben találunk ki, hogy melyik megvalósítható a résztvevők motivációjától függően 🙂 A környéken 10-25 km méretben vannak látványos túrák, szóval lesz lehetőség bármire. Utána persze autózunk majd haza hogy búcsút vegyünk a novembertől.

Részletek

Kezdés:
2020. november 28.
Vége:
2020. november 29.

Helyszín

Börzsöny
Magyarország

Szervező

Koczur Richárd
Phone
+36203961021
Email
koczur.richard@lizzard.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük