Maci-lesen Szlovákiában

Nem volt egyszerű feladat az autók és résztvevők összeszervezése, lévén ezen a túrán 17 fiatal tette tiszteletét, de végül sikeresen lejutott mindenki a kempingbe…és milyen jó hogy lejutott. Az idei év egyik legjobb túrája volt a hidegben sátrazás és éjszakába nyúló grillrácsokon ugrándozás ellenére. De ne szaladjunk ennyire előre…

Péntek este a csapat egy részét (9 embert) egy bérelt kisbusszal indítottam útjára jómagammal a sofőr ülésben abban a reményben, hogy még 10 előtt odaérünk a célállomásra. Egy-két megállás, a határon migránsokat kereső szlovák határőr és egy kóbor macska közbenjárása eredményeképp végül kicsivel fél11 után gördültünk be a bejárat sorompója elé. Azt már korábban is megtapasztaltam, hogy a szlovákok nyelvismerete nem kifejezetten jó, de az éppen szolgálatban lévő biztonsági őr, még a Google fordítóval szlovákra eszkábált mondataimat sem volt hajlandó megérteni, így egy negyed órás mutogatás és recepciós csaj hívogatás eredményeképpen végül azért csak kaptunk egy belépő kártyát, hogy majd holnap becsekkolunk, de addig nem hagynak vérbe fagyva a bejárat előtt. Szép tőlük.

Gyorsan meg is kerestük a sátrazósoknak fenntartott területet és rekord idő alatt vertünk fel hét darab sátrat, hogy aztán hamarjában a logisztikát is megejtsük, azaz, hogy a sátorral nem rendelkezők kinek a lakhelyét veszik majd igénybe. Az már előre látszott, hogy viszonylag hideg éjszakának nézünk elébe… de arra senki nem számított, hogy reggel ropogósra fog fagyni a sátor előtt kinn hagyott műszálas zsák a lecsapódott pára miatt.

Reggel a kilenc órás indulást nem sikerült abszolválni, különböző logisztikai problémák miatt, de legalább volt idő vérre menő küzdelmet vívni a zuhanyzóhoz (és így a meleg vízhez) való hozzájutást biztosító fémkorongokért. Végül egy órás csúszással nekivágtunk a Sucha Bela szurdokának, mint a Szlovák paradicsom „mustsee” elsődleges célpontjának. Hamar rájöttünk, hogy mint ilyen, valóban elég népszerű és a nagyobb létráknál gyakorlatilag fél órás sorokban állnak az emberek, a feljutásra várva. Legalább volt időnk fotózkodni.

A lassú haladás persze megbosszulta magát később. A Klastoriko turistaházhoz jócskán késve érkeztünk és nem is tudtunk nyugodtan leülni ebédelni, pedig egy jó knédli-pörkölt-sör kombó 10 €-ért elég hívogató marketingnek tűnt. Végül egy fél órás pihit követően tovább álltunk, hogy leereszkedjünk a Hernádhoz, ahol egy rövid kupaktanácsot követően ketté vált a csapat: az elvetemültebbek nekiindultak felfelé a Tamásfalvi kilátóhoz, a többiek a Hernád áttörésen hazafelé vették az irányt. Kétséges volt, hogy bármelyik csapat még világosban érjen vissza, sajnos nem is sikerült. A Hernád áttörés csúszós grillrácsait még az éjszakai szürkület is nehezítette, ráadásul kaptunk egy kellemes záport is a nyakunkba. Mindenesetre úgy gondolom azért megérte felmenni a kilátóhoz, kár lett volna kihagyni.

A kilátózós csapat már bőven sötétben bandukolt a folyó hol egyik hol másik oldalán, amikor én leghátul hallottam valami morgolódást lent a parton. Először szarvasbőgésnek hittem, de aztán emlékeztem, hogy annak kicsit másmilyen hangja van, meg hangosabb is. Végül a nem messze tőlünk láttam mozogni a bokrokat és valami sziluettet is felfedeztem köztük, aztán konstatáltam, hogy ez bizony valószínűleg egy maci. Nem sokkal később a sor elején haladó lányok érezhető félelemmel a levegőben jöttek szembe velünk, számomra nem teljesen érthető módon. Aztán kiderült, hogy az indok az volt, hogy hallották ők is a morgást, és úgy gondolták menjünk vissza, mert előttünk van egy medve. Gyorsan megvitattuk, hogy mivel reggel óta gyalogolunk és ránk sötétedett, a visszafordulás nem kifejezetten logikus opció, arról nem is beszélve, hogy semmi nem garantálja, hogy arra nincs medve. Végül az lett a megoldás, hogy én mentem előre és először népdalokat, majd Red Hot Chili Pepperst fütyültünk és énekeltünk.

Este a szlovák vendégszeretetnek hála eléggé széttagolódott a csapat, ugyanis az első hely ahova beültünk olyan jó kiszolgálást prezentált, hogy a fal adta a másikat. Konkrétan alig foglalkoztak velünk, bunkók voltak és nem nagyon érdekelte őket, hogy mi ipari mennyiségben fogyasztanánk Kofola raktárakat pénzért. Végül egy kis büfében találtunk kellemes kiszolgálásra, ahol a tulaj még egy órával tovább nyitva is tartott miattunk. A hideg és a fáradtság (no meg a visszatérő eső) miatt aztán viszonylag korán nyugovóra tértünk.

Vasárnap a csapat történetének legnagyobb számú felvarró átadása történt: 13 új közlegényt avattunk, akiknek a neve fel is került a Lizzardier büszkeségfalára! A septiben megrendezett ceremóniát követően gyorsan készítettünk egy csoportképet az utókor számára:

András és a két legifjabb Lizzard katona itt elköszönt tőlünk, hogy városnézéssel fejezzék be a hétvégét, a többiek azonban még kaphatóak voltak egy jó kis létrázásra. Átautóztunk hát Dedinky-be és megcéloztuk a Zejmarska szurdokot, ami hamar kiderült, hogy jó választás volt. Egyáltalán nem volt tömeg, végre teljes valójában élvezhettük a természet csöndjét és ráadásul a vertikális részeket tekintve még monumentálisabb is volt, mint a szombati Sucha Bela.

Miután felértünk a szurdok tetejére, a fennsíkon találtunk egy aranyos erdei szállodát néhány háziasított vaddisznóval, amelyek jól láthatóan hozzá voltak szokva a turistákhoz. Én még konkrétan sosem láttam csíkos vaddisznó süldőt hanyatt fetrengve élvezkedni miközben egy számára vadidegen ember vakargatja a hasát. Ezt is megértük! A túra után gyorsan találtunk egy hamisítatlanul házias kis éttermet, ahol kellően megünnepeltük a hétvége eseményeit és feltöltöttük a nomád sátrazás által leapasztott cukor és meleg-étel raktárainkat, pár korsó kofola, sör, néhány adag sztrapacska és csokoládé fondant társaságában.

Végül a hazaúton mindenki jót szundított az autóban, miközben hol System of a Down, hol Chill’n’Micheal duruzsult a hangfalakból és őrült szlovák sofőrök előztek őrült előző szlovák sofőröket. Persze mielőtt végleg hazafelé indultunk volna még megálltunk egy szlovák Billa-nál, hogy feltankoljunk Kofola-ból és Delicsokiból 😉

1 thought on “Maci-lesen Szlovákiában

  1. Pingback:Éviránytű 2016/2017 - Made in China

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük