A péntek esti indulást követően már az autóban elfogott minket a rettegés, látva a távolban kavargó fekete fellegeket, hogy talán ez a hétvége mégsem a természetben fog minket eltölteni (vagy fordítva). Végül akkora zuhatagot kapott Felső-Stájerország, hogy még a Google sem tudta lekövetni, ugyanis miközben cseresznyényi jégdarabok özönlöttek az égből, az interweb azt állította, hogy jelenleg csupán enyhén felhős idő van és cirógatják a vállunkat az előbukkanó Hold sugarai. Este tíz körül megtaláltuk a szállásunkat, ahol a csapat egy része már várt minket, majd egy gyors másnapi terv-megbeszélést követően bevackoltuk magunkat az emeletes ágyakba.

Másnap reggel ugyan felhős időre ébredtünk, meg igyekeztem megnyugtatni a társaságot: csak „pipál a hegy”, jó lesz ez. És jó is lett. Kora délelőtt már szikrázó napsütésben kerestünk parkolóhelyet a Höllertal völgyben. Kis keresgélés után rátaláltunk a turistaútra és elindultunk megkeresni az „ördög fürdője” ferrata utat. Hamar meg is találtuk, felcsatoltuk a beülőket és egy rövid oktatás után nekivágtunk a szikláknak.

Mindenki remekül teljesítette a kihívást, még gyíkot is láttunk és egy kisebb nehezítést is ügyesen leküzdött a csapat. Hiába volt csupán B-s út amit teljesítettünk, a nagy szintkülönbség, illetve az egyes helyek kitettsége azért kiszívott mindenkit energia szempontjából, és a fellegek is elkezdtek nagyon gyülekezni, ezért inkább az Ottohaus felé indultunk és nem egy újabb mászóutat céloztunk meg. Mivel a lefelé vezető utak is ferrata-k, így nem kockáztattam meg, hogy közben ér minket az eső, biztosabbnak tűnt egy turistaházban kivárni és megbeszélni a továbbiakat. Végül szerencsére nem kapott el minket nagyobb vihar, így a lefelé vezető út zavartalan volt, láttunk zergét, létráztunk rengeteget és fotózkodtunk a remek kilátással.

Este hétre sikerült vissza-evickélni az autóhoz, így már mindenkinek csak a vacsora és a fürdés járt a fejében. Egy nagy adag bolognaival – melyet közös erővel hoztunk létre – meg is ünnepeltük a napot és átbeszéltük a tanulságokat. Ezután megegyeztünk abban, hogy mivel eléggé elfáradt a csapat, vasárnapra valami könnyebb kikapcsolódást tartogatunk.

Meg is találtam a megfelelő látnivalót: Kapellen település fölött egy eldugott kis barlangot. Persze az 50 000:1-es térképen (amin szintvonalak kb 100 méterenként vannak) kevesebbnek tűnt a távolság, de így is kicsivel több mint egy óra alatt elértünk célunkhoz. Itt aztán felcsatoltuk a fejlámpákat (amit ugye mindig mindenki mindenhova magával visz! Ugye?) és behatoltunk a hegy hűs gyomrába. Nem volt kifejezetten nagy barlang, de egy-két kisebb likon keresztül mászva teljes sötétségben leltük magunkat, ami meglehetősen erős élmény volt. Az egyik ilyen kis teremben aztán átadtuk a két új jelvényszerzőnknek a közlegényi fokozatot jelző felvarrókat.

Nem sokkal délután három után értünk vissza a kocsikhoz és egy gyors szendvicsebéd után könnyes búcsút vettünk egymástól. A nem sokkal hosszabb mint két órás autóút után aztán jól esett egy fagyi a Fragolában.